Egy nő számára a saját magával törődés sokat jelent, ami érthető is. Manapság a nők rengeteget dolgoznak, gyereket nevelnek, háztartást vezetnek és sokszor ezt segítség nélkül teszik meg.
Sokan megvetően beszélnek azokról a nőkről, akiknek szép a hajuk, ápolt a szempillájuk, a körmük vagy esetleg smink tetotáválásuk van. Azonban ez a téma kettős, mert ha valaki elhanyagolt és igénytelen, akkor is szembe találja magát a véleményező emberekkel. Így tehát igazság sosem lesz, főleg azért nem, mert ez leginkább értékrenden és stíluson alapszik. Ezért nem kell foglalkozni az idegen emberek véleményével, csak azzal, hogy nekünk mi vidítja fel a lelkünket. Ha az egy műköröm, vagy egy műszempilla, akkor hajrá, csináltassuk meg. Csak a saját boldogságunk számít, főleg akkor, ha meg is érdemeljük azt a havi pár óra kikapcsolódást, ami által még szebbek is leszünk.
Amikor pedig halljuk, hogy valaki nem szép szavakkal véleményez egy-egy ilyen hölgyet, akkor kérdezzük meg tőle, hogy miért sajnálja tőle ezt a boldogságot és miért nem gondol bele, hogy milyen nehéz és rögös élete lehet egy-két embernek. A mások felett való pálcatörés helyett, inkább együtt érzőnek kellene lennünk egymással mindannyiunknak és máris sokkal szebb lenne a világ.