|
Sok női munkavállaló bizonytalan abban, mikor és hogyan jelentse be főnökének, hogy gyermeket vár.
.
Érdemes az első három hónapot megvárni még akkor is, ha korábban tudomást szerzünk róla. Fontos, hogy a vezető ne a munkatársaktól tudja meg a hírt. Emellett tanácsos tervet készíteni, hogy mennyi ideig és milyen terheléssel tudjuk folytatni a munkát.
Vannak, akik azonnal világgá kürtölik, ha megjelenik az a bizonyos két csík a terhességi teszten, míg mások még a szűkebb család előtt is titokban tartják a hírt: gyereket várnak. Ki-ki vérmérséklete szerint oldja meg ezt a helyzetet, egyről azonban nem szabad megfeledkeznünk: a munkahelyen nincs helye az érzelmeknek, racionálisan kell átgondolni: kinek, mikor szóljunk a várandósságról.
Mikor és kinek szóljunk a munkahelyen?
Kati egy oktatási intézményben pénzügyi referensként dolgozott. Közvetlen főnökének lényegében az első, terhességét igazoló vizsgálat után szólt, míg a felsőbb vezetésnek a harmadik hónap végén jelentette be, hogy gyermeket vár. " Igazi 'sztahanovista' voltam, a lányom születése előtt két héttel hagytam abba a munkát" - meséli széles mosollyal. "Persze, ehhez hozzájárult a teljesen panaszmentes terhességem is, soha nem volt még egy pici hányingerem sem" - teszi hozzá.
"A bejelentést semmiképpen ne az első teszt elvégzése után tegye meg a munkavállaló. Érdemes megvárni az első három hónap végét, illetve arra is figyelni kell, hogy ne az ismerősöktől, családtól tudja meg a főnök, esetleg ő vegye észre a 6-7. hónap környékén, és kérdezzen rá beosztottja állapotosságára - javasolja Sipos Barbara a Human Matrix Kft. vezető tanácsadója. "Mindig a közvetlen felettesnek illik először bejelenteni a várandóságot, vele kell megbeszélni a következő időszak feladatait."
Tervezzünk előre - a vezető ebben nem tud segíteni
Előtte azonban a kismamának legyen elképzelése arra vonatkozóan, hogy a szülésig tartó időszakban meddig és hogyan kíván dolgozni. Könnyebb helyzetben vannak a szellemi tevékenységet, irodai munkát végző nők, bár a munkahelyi stressz itt is veszélyforrás. A fizikai munkát végző, akik ráadásul nem a toleranciáról híres főnökkel dolgoznak, jobban teszik, ha a biztonságosabb táppénzt választják.
"Az állapotosság nem betegség, de a női szervezetben bekövetkező hormonváltozások még jó egészségi állapot mellett is sokaknál megnehezítik a munkavégzést, csökken a koncentrációs képesség, fáradékonyabbá, ingerlékenyebbé válhat a nő... Emiatt is célszerű megtervezni, hogy meddig végez aktív munkát" - tanácsolja Sipos Barbara. "Ne a főnöktől várjunk javaslatot, hiszen a munkáltatónak az a jól megfontolt érdeke, hogy minél később kelljen pótolni egy kieső munkavállalót. Ugyanakkor célszerű figyelembe venni a projekt jellegű feladatokat is, ezért lehetőség szerint ne a határidő előtt vagy projekt közepén hagyja abba az aktív munkavégzést" - mondja a tanácsadó.
Az utódkeresést hagyjuk a főnökre
Bármilyen nehéz is időnként tudomásul venni, pótolhatóak vagyunk. Zsuzsa egy kereskedelmi vállalat középvezetőjeként lelkesen végezte a munkáját, az sem zavarta, hogy esetenként hétvégén is be kellett mennie dolgozni. A váratlan terhességnek örült, gondosan megvárta, amíg eltelik az első trimeszter, s ezalatt átgondolta, kinek is adhatná át munkakörét. Főnökéhez konkrét javaslattal érkezett, és felajánlotta, hogy fokozatosan bevezeti az új munkakörbe a kiszemelt kollégát. " A főnököm a terhességem hírét nyugodtan, sőt mosolyogva fogadta, kedvesen gratulált is. Ám amikor előhozakodtam azzal, hogy kit látnék szívesen a helyemen, elkomorult, és hűvösen csak annyit jegyzett meg, hogy ezt bízzam őrá. Egy, szerintem kevésbé alkalmas kollégát küldött végül mellém, neki kellett átadnom a teendőket" - meséli Zsuzsa.
A tanácsadó szintén úgy véli, a feladatok átadását meg kell beszélni a főnökkel, ne a munkavállaló döntsön arról, hogy kit választ önmaga pótlására. A főnöknek kell kijelölnie az utód személyét. Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor az egészségi állapot nem teszi lehetővé, hogy minden kérdést és faladatot tökéletesen előkészítsen, átadjon a nő, de érdemes úgy felállni az asztaltól, hogy bármikor emelt fővel lehessen visszaülni oda.
A jog is védi a terhes nőket
A terhes nők és kismamák védelmét a Munka törvénykönyve és az alkotmány egyaránt biztosítja. Sokan még sincsenek tisztában azzal, hogy a várandósság alatt milyen jogok illetik meg a munkahelyen. Nem árt ezekről is tájékozódni, és ehhez igazítani a stratégiánkat.
"A munkavállaló mentesül a munkavégzés alól a terhesség teljes időszaka alatt a kötelező vizsgálatokon való megjelenés időtartamára. Fontos, hogy csak a kötelezőkre, és ebbe nem tartozik bele az egyéni kérésre készített 4D felvétel" - figyelmeztet Sipos Barbara. Ne használjuk ki tehát helyzetünket, ne lógjunk el a munkából mindenféle vizsgálatokra hivatkozva, mert ez előbb-utóbb a legtoleránsabb munkáltatónak is feltűnik.
Kati annyira sem élt vissza a vizsgálatokkal, hogy akkor is bement a munkahelyére, amikor délelőtti vizsgálatra hívták be. "Ha például 11 órára kellett mennem kismama-gondozásra, reggel bementem dolgozni, értem jött a férjem kocsival, berobogtunk a kórházba, majd amikor végeztünk, visszavitt az iskolába. Megérte az igyekezet, mert amikor eljöttem, szép összegű jutalmat kaptam, nagyon értékelték, hogy végig számíthattak rám" - meséli.
Tilos az éjszakai munka és a túlmunka
A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság időtartama alatt. A munka törvénykönyve kimondja, hogy a nőt terhessége megállapításától gyermekének egyéves koráig éjszakai munkára, illetve túlmunkára (készenlétre) nem lehet igénybe venni. A terhes, illetve a szülő nőt 24 hét szülési szabadság illeti meg, amelyet úgy kell kiadni, hogy négy hét lehetőleg a szülés várható időpontja elé essen. A terhes nő kezdeményezheti áthelyezését és az új munkahely, munkakör kiválasztásához szükséges a terhes nő beleegyezése. Az áthelyezett nő keresete nem csökkenhet.
Vera egy virág-nagykereskedésben dolgozott, napi 8 órában és 10-30 kilogrammos virágföldes zsákokat emelgetett. Hét hetesen derült ki a terhessége, orvosa javaslatára azonnal szólt a főnökének. "Kértem, hogy tegyen át a boltba pénztárosnak, mert ilyen kemény fizikai munka veszélyezteti a kisbabámat. A pénztárosunk azonban nem volt hajlandó átvenni az én munkámat, és felmondással fenyegetőzött, így a főnököm elküldött táppénzre, de hozzátette, nem biztos, hogy garantálni tudja a helyemet, ha két-három év múlva visszamegyek" - mondja keserűen.
Részmunkaidőre váltás: csak közös megegyezéssel
"Bizonyos munkakörök esetében elképzelhető és kivitelezhető megoldás lehet a várandósság időszakában a távmunkavégzés feltételeinek kialakítása. Részmunkaidős feladatvégzés munkaszerződés-módosítással jár, így csak közös egyezség esetén lehet rajta változtatni és azt írásban rögzíteni, aláírni. A gyes letelte után a munkáltató köteles a munkaszerződésben rögzített munkakörbe és feltételek szerint foglalkoztatni a munkavállalót, még abban az esetben is, ha közben valaki más töltötte be a pozíciót. A kieső időszakra járó a cég dolgozóit érintő béremelésre is ettől az időponttól válik jogosulttá a munkavállaló. Harminc napos védettséget élvez a munkavállaló, ami letelte után rá is ugyanazon munkajogi szabályok érvényesek, mint bármely más munkavállalóra" - sorolja Sipos Barbara.
Vera esete sajnos nem egyedülálló, de nem is mondható általánosnak. A munkáltatók többsége, ha nem is fogadja kitörő örömmel a terhesség hírét, igyekszik biztosítani a terhes nő számára a biztonságos munkavégzés feltételeit. Ha időben tájékoztatjuk, és együtt tervezzük meg az elkövetkező hónapokat, nem kell lemondanunk arról, hogy a várandósság időszakában is dolgozhassunk.
-Pályacsúcs-
Csak regisztrált felhasználó küldhet be hozzászólást! Jelentkezz be, vagy regisztráld magad! |